PARTNERS IN CREATING REAL VALUE

Rólunk

Rólunk

Tőkeerős

Családias cégből kinőtt, stabil menedzsmenttel rendelkező tőkeerős cégcsoport vagyunk.

Bizalom

Ügyfeleinkkel minden esetben korrekt, őszinte, gyakorlatias kommunikációt folytatunk, már az ajánlatadás során is.

Szakértelem

Szakértelem, gondosság, gyors reagálás jellemez minket.

A tervezett beruházását ránk bízhatja, mert:

Odafigyelünk arra, hogy a beruházás a lehető legnagyobb hozzáadott értéket jelentse

Ügyfeleinket hosszútávú partnerként kezeljük

Tőkeerős cég vagyunk, stabil pénzügyi háttérrel

Erős projektmenedzsmenttel rendelkezünk, előre tekintően tervezünk, gondoskodó cégkultúránk

Az adott szó értéke számunkra szent

Vesztett ügyek megmentését is szívesen vállaljuk

Nagyobb beruházások előkészítése, tervezése és megvalósítása rendkívül érzékeny és komplex kockázatokkal bíró terület. A siker eléréséhez azonban elsődlegesen bizalom kell. Bizalom, amit mi a korábbi sikeres nagy projektjeinkkel, az igények valódi megértésével, gondos tervezéssel, hatékony megvalósítással és az adott szó erejével szerezünk meg partnereinknél. 

Az elnyert bizalom miatt ügyfeleink a következő projektjüket is velünk szeretnék megcsinálni. Tudják, hogy beruházásuk jó kezekben van nálunk. Épp ezért túlnyomó részüknek hosszútávon szállítunk automatizálási és informatikai megoldásokat.

A bizalom megalapozásának legegyszerűbb módja, ha egy kisebb feladattal kezdjük az együttműködést.

Munkatársaink mindannyian alapvetően gondossággal és felelősséggel állnak a feladataik elvégzéséhez, folyamatos fejlődés és minőség iránti elkötelezettséggel.

Tulajdonosok

Tulajdonos

HU

Deutschné Binder Edit

Tulajdonos

HU | EN

Ahhoz, hogy jó partnerek tudjunk lenni, a szakmai kérdéseken túl meg kell érteni az adott üzleti kultúrát, üzleti modelleket és a személyeket is.

Szemerics Gábor

Management

Üzletágvezető

HU | EN

Fontos számomra, hogy a megoldásaink ne csak műszakilag legyenek megbízhatóak, hanem a valós igényekre is választ adjanak.

Koloszár Imre

Ipari automatizálás

Üzletágvezető

HU | EN

Hiszek abban, hogy a hosszú távú, bizalmon alapuló együttműködés a közös siker kulcsa.

Éberling László

Alkatrész és részegység gyártás

Értékesítők

Értékesítési vezető

HU | DE | EN

A személyes kapcsolatokra épülő együttműködés, a közös hang megtalálása és a megoldásközpontú szemlélet kiemelt szerepet kap munkám során.

Kövecses Dániel

Értékesítés és tanácsadás

Nemzetközi értékesítési vezető és üzletfejlesztő

DE | EN | DEN | SWE

Globális szemléletmóddal és a jelentőségteljes együttműködés iránti szenvedélyemmel vezetem a projekteket.

Casper Thomsen

Nemzetközi értékesítés

Értékesítő

HU | EN

25 éve foglalkozom a technológiai eszközök által biztosítható valódi értékteremtéssel, transzformációk levezénylésével.

Kardos Sándor

Ipari IT - Digitalizáció

Értékesítő

HU
A legfontosabb, hogy partnereink számára mindig megbízható és gördülékeny együttműködést biztosítsunk.

Fekete Zoltán

Kiemelt partnerkapcsolatok - Gyártás

Kiemelt munkatársak

Automatizálás divízió

Tóth Richárd

Tervezőmérnök

Automatizálás divízió

Schaffler Dávid

Tervezőmérnök

Automatizálás divízió

Bruckmann-Dorn Bálint

Tervezőmérnök

Automatizálás divízió

Madács Péter

Szerviz vezető

Automatizálás divízió

Fábián József

Villanyszerelési csoportvezető

Automatizálás divízió

Szabó István

Programozás csoportvezető

Automatizálás divízió

Kardos Zoltán

Szerelőcsoport vezető

Automatizálás divízió

Palkó Gábor

Irodavezető

Gyártás divízió
EN

Hohner Ádám

Tervezőmérnök

Gyártás divízió

Nyisztor Péter

Gyártástámogató mérnök

Gyártás divízió

Nyíri Péter

Tervezőmérnök

DUSSERGROUP TÖRTÉNET

2001

Megtörtént cégcsoportunk első tagja, a 4Sales Systems Kft. bejegyzése. Az alapítók jelentős informatikai projektvezetési és rendszerszervezési tapasztalattal rendelkeztek, elsősorban a telco szektorban. Első kitűzött cél az értékesítés támogató informatikai rendszerek fejlesztése volt.

2007

Nagy (10 m EUR+) informatikai projektek végrehajtásában vállaltunk komoly felelősséget – projektvezetési és tanácsadási feladatokkal, Adóellenőrzési, Kincstári, Vám területeken.

2012

Megvásároltuk cégcsoportunk második jelentősebb cégét, a Gép és Gépelem Kft-t és megindítottuk a terjeszkedést a gyártási és automatizálási piacon is.

2018

Létrehoztuk a DUSSERGroup brandet, hogy a csoportszintű szinergiákat – nagy projektek menedzsmentjében és komplex projektek megvalósításában szerzett képességeket – kihasználva tudjunk növekedni és eredményeket elérni a piacainkon.

Kifejlesztettük a magyar törvényhozás, kormányzat és önkormányzatok által használt Integrált Jogalkotási Rendszert, amely a jogszabály szerkesztésétől, módosításon és elfogadási folyamatokon át a publikációig támogatja a jogalkotási munkát. Pályázatkezelő rendszerek fejlesztettünk ki és vezettünk be több ügyfelünknél.

2023

Megalakítottuk a DUSSERGroup AG-t, svájci székhellyel és svájci partnerekkel.
A tulajdonosoktól független menedzsment és irányítási struktúra kialakításra került a cégcsoportban. Elindul a céges „Menedék” program – segítve a váratlanul rossz élethelyzetbe került kollegákat.
Sikeres nagy informatikai projekteket zárunk Energetikai, és Média hatósági területeken, illetve automatizálás esetében Élelmiszeripari területen (sajt csomagolás, palettázás, raklap hordás)

2003

Megtörtént az első munkavállalók felvétele. A cég hangsúlyosan informatikai projekt menedzsmenttel és tanácsadással kezdett foglalkozni. Első jelentősebb tanácsadói és informatikai projektek lezajlottak a Kereskedelmi, Biztosítási és Energia szektorban és Önkormányzatoknál. Első állandó partnerünk a szoftverfejlesztésben a Webstar Csoport lett.

2010

Több, mint 100 db EU-s fejlesztési projekt menedzselését végeztük ügyfeleink részére, mellette folyamatosan fejlődtünk az egyedi informatikai rendszerek területén, közhiteles nyilvántartások, kritikus gazdasági és egészségügyi rendszerek fejlesztését végeztük. Második állandó partnerünkké a szoftverfejlesztésben a Sonrisa vált.

2016

Megszüntettük EU-s pályázati üzletágunkat, hogy 100%-ban tudjunk fókuszálni az egyedi informatikai rendszerek fejlesztésére és az automatizálási projektekre.

Harmadik állandó szoftverfejlesztési partnerünk az ASH Kft lett.
A Gép és Gépelem Kft szervezetén belül kialakításra került a két nagy gépipari üzletág, a Gyártás (forgácsoló üzem), és az Automatizálás (ipari automatizálási projektek teljes körű kivitelezése). A Gyártás üzletág eszközparkját jelentősen bővítettük (szikraforgácsoló gép, CNC gép). Beüzemeltük első nagy két robotos palettázó robotcelláját egy jelentős tejipari vállalatnál.

2021

Covid járvány kitörése után kifejlesztettük az MVM csoport gáz és áram integrált OMNIChannel ügyfélszolgálatát és a mögötte lévő adatkonszolidációs rendszert is élesbe állítottuk.

Energia szektorban dolgozó cég megrendelésére beüzemeltük két robotos központfúró robotcellánkat. A cellában két ABB robot végzi a munkadarabok manipulálását, integrálásra került egy nagy teljesítményű lézergravírozó gép is.

Szekszárdon belül új, modern termelő csarnokba költöztünk, ahol jelenleg is működünk. Az új üzemcsarnok háromszor akkora alapterületen modern fejlesztési környezet kialakítását teszi lehetővé. Több nagy automatizálási projekt és beüzemelésre került ebben az évben – 2 robotos habosító robotcella, Raklap elhordó nehéz görgős pálya, NagelClips automata robotcella.

2025

Leszállítjuk az első nagy nemzetközi automatizálási projektjeinket Autóipari és Gépipari területen, itthon pedig Irodatechnikai és Gyógyszeripari logisztikai csarnok automatizálását végeztük el.
Partnerségre léptünk a TULIP-pal MES rendszerek bevezetésére, tovább erősítve ipari informatikai és AI területünket.

Nagy hangsúlyt fektetünk az innovációra és a termék/szolgáltatás fejlesztésre – AI területen több eredményes projektet zárunk – elsősorban Bankszektorban.

Sikeresen éles üzembe állítottunk a fővállakozásunkban fejlesztett jelentős Vasútlogisztikai informatikai rendszert.

DUSSERGROUP CÉGCSOPORT

PARTNEREINK

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.